Jövőre is lesz NYEK!

Az angol nyelv tanítása a nyelvi előkészítős évfolyamon

ANGOL NYELVTAN

Az angol nyelvtanórákon kezdetben rendszerezzük és elmélyítjük a diákok addig szerzett nyelvtani ismereteit. Erre a tudásra építkezve a későbbiekben egyre bonyolultabb és magasabb szintű nyelvi szerkezetekkel ismerkedünk meg. A diákok angol kiadású nyelvtankönyvből tanulnak.

A kilencedik osztályban megszerzett nyelvtani tudás lesz az a szilárd alap, amelyre a diákok rohamosan fejlődő szövegértési képessége, beszéd- és íráskészsége támaszkodhat végig a nyelvi előkészítő osztály öt éve alatt. A nyelvtantanár számára pedig külön öröm látni, ahogy fokozatosan megváltozik a diákok hozzáállása az angol nyelvtanhoz; elvont, száraz ismeretek halmaza helyett egyre inkább élő, egyedi és logikus rendszerként szemlélik azt.

TÁRSALGÁS A társalgási óráknak két fő céljuk van. Egyrészt a tanulók képesek legyenek mindennapi helyzetekben párbeszédet folytatni, másrészt bizonyos témákról 3-4 percig önállóan beszélni. Nagy hangsúlyt fektetünk a helyes kiejtés és intonáció elsajátítására, és arra, hogy gátlásaikat feledve magabiztossá váljanak nyelvi megnyilatkozásaikban. Diákjaink sokat dolgoznak párokban és csoportokban. Az első félév végén mindkét csoport PowerPointos prezentáció keretében ad számot az addig megszerzett beszédkészségéről.

ÍRÁS-OLVASÁS Mindkét készség elsajátításához a kurzuskönyvet vesszük alapul és kiegészítünk egy olyan könyvvel, ami kifejezetten ezt a két készséget gyakoroltatja. Írás: Különböző szöveg típusok (levél, esszé, leírás stb.) írásának követelményeit tanuljuk meg és közben fejlesztjük a diákok kreativitását is.

Olvasás: Részben szövegértési készséget fejlesztünk, valamint hangos olvasást, kiejtést is gyakorolunk. Olvasunk könnyített olvasmányokat is, melyekből könyvtárunkban nagy választék áll rendelkezésre. Ezek kiválasztásánál a magyar irodalom tantárgy tananyagához is igazodunk.

ORSZÁGISMERET Heti két órában az angol anyanyelvű országok földrajzi, történelmi, politikai és kulturális életével, hagyományaikkal, szokásaikkal és ünnepeikkel ismerkednek a tanulók. A különböző témakörök kapcsán a gyerekek előadásokat, PowerPoint bemutatókat tartanak, posztereket készítenek. Az év során megismert témákhoz önálló gyűjtő munkát végeznek, amiből egy portfóliót kell készíteniük.

FORDÍTÁS Féléves tárgy osztályzás nélkül, melynek keretében elsősorban angolról magyarra főleg autentikus szövegeket fordítunk, többek között rövid újságcikket, receptet, filmelőzetest, reklámszöveget és dalszöveget.

DRÁMA Féléves tárgy osztályzás nélkül, melynek fő célja, hogy játékos keretek között a többi órán elsajátított anyagot gyakoroljuk. A nyelvi tudás elmélyítésén kívül az óráknak célja a csapatépítés, a koncentráció és a kreativitás fejlesztése is és nem utolsó sorban az, hogy a diákok jól érezzék magukat és a többi órán jobban tudjanak figyelni. A félév angol nyelvű előadással zárul.

A diákok az év végén írásbeli és szóbeli vizsgát tesznek, melyen számot kell adniuk arról, hogy mennyire sikerült ezeket a készségeket elsajátítaniuk.

Bár nem angol nyelvű tantárgy, de az idei év üde színfoltja a PALOTÁS A palotás régi magyar nemesi tánc, gyakran bálokat nyitnak meg vele. A mi iskolánkban is hagyománnyá vált, hogy a 12. osztályosok szalagavató bálját ezzel a tánccal kezdjük, s ezzel búcsúztatják az alsóbb évfolyamok a végzősöket. Minden évben más osztály táncolja a palotást. Ebben az évben a 9.e-re esett a választás, s mivel a NAT-ban szerepel a tánc és dráma tantárgy, a palotás tanulása beépül az órarendjükbe.

A képeket Sánta Péter, az iskola rajztanára készítette az idei 9.e osztály óráin. A tanulók portfólióiból válogatott oldalakat és a posztereket Bálint Jánosné, a nyelvi előkészítősök országismeret tanára szkennelte be. Köszönjük!

Hírhez tartozó képek: 
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
Jövőre is lesz NYEK!
CsatolmányMéret
cimlap_a_nagy-britannia_foldrajza_c._temahoz.pdf618.96 kB
cimlap_az_usa_foldrajza_c._temahoz.pdf674.93 kB
gyujtomunka_a_ii._erzsebet_c._temahoz.pdf604.56 kB
gyujtomunka_a_kik_a_brittek_c._temahoz.pdf677.14 kB
gyujtomunka_a_london_nevezetessegei_temahoz.pdf1.04 MB
gyujtomunka_az_usa_tortenelme_c._temahoz.pdf636.68 kB
illusztracio_a_london_nevezetessegei_c._temahoz.pdf914.29 kB
orai_munka_az_usa_foldrajza_c._temahoz.pdf792.39 kB
galyas_dora_illusztracioi_a_tanult_temakorhoz_1.jpg1.69 MB
galyas_dora_illusztracioi_a_tanult_temakorhoz_2.jpg1.38 MB
galyas_dora_illusztracioi_a_tanult_temakorhoz_3.jpg1.64 MB
galyas_dora_illusztracioi_a_tanult_temakorhoz_4.jpg1.47 MB